Határhúzás vagy önzés?
Határhúzás vagy önzés? Mikor véded magad, és mikor gondolsz csak magadra?
Van az a pillanat, amikor végre kimondod:
„Nem.”
És már abban a másodpercben elkezdődik benned a műsor.
„Biztos nem voltam bunkó?”
„Nem kellett volna mégis megcsinálnom?”
„Most biztos azt hiszi, hogy önző vagyok.”
„Lehet, hogy túlreagáltam.”
„Talán inkább igent kellett volna mondanom…”
Ismerős?
Pedig lehet, hogy egyszerűen csak történt valami, amit eddig nagyon ritkán engedtél meg magadnak:
figyelembe vetted saját magadat is.
És ez azért tud ennyire furcsa érzés lenni, mert ha hosszú időn keresztül te voltál az, aki alkalmazkodott, segített, megértett, elviselt és megoldott, akkor egy idő után már azt is önzésnek érezheted, ha van egy saját igényed.
Itt szokott összekeveredni két teljesen különböző dolog:
az egészséges határhúzás és az önzés.
Pedig nagyon nem ugyanaz.
A határhúzás nem azt jelenti, hogy mostantól csak te számítasz
Szerintem ezt érdemes rögtön az elején tisztázni.
Az egészséges határhúzás nem arról szól, hogy:
„Én vagyok a fontos, mindenki más oldja meg magának.”
Hanem inkább erről:
„Te is számítasz. De én is.”
Ez hatalmas különbség.
Amikor határt húzol, nem feltétlenül azt akarod megmondani a másiknak, hogy mit csináljon.
Azt mondod meg, hogy te miben veszel részt, mit vállalsz, mit fogadsz el, és miben nem szeretnél benne lenni.
Például:
✔ Ez határhúzás
„Ha kiabálsz velem, én ezt a beszélgetést most befejezem. Ha lenyugodtunk, beszélhetünk róla.”
Nem azt mondod:
„Te nem kiabálhatsz velem!”
Mert azt nem tudod irányítani, hogy a másik mit csinál.
Azt viszont meg tudod határozni, hogy te mit teszel egy ilyen helyzetben.
Ez az egyik legfontosabb különbség az egészséges határok és a másik ember irányítása között.
Akkor mi az önzés?
Az, hogy figyelsz magadra, még nem tesz önzővé.
Mert néha pont itt csúszik el a dolog.
Sokan úgy nőttek fel, hogy:
„Ne legyél önző!”
„Gondolj másokra!”
„Segíts!”
„Alkalmazkodj!”
„Ne okozz csalódást!”
És ezek önmagukban nem rossz üzenetek.
A probléma akkor kezdődik, amikor ebből az lesz:
„Mások mindig fontosabbak nálam.”
Az önzés viszont nem az, hogy van saját véleményed, szükségleted vagy határod.
Az önzés lényege
Az önző működés inkább az, amikor a saját érdekeidet úgy érvényesíted, hogy közben rendszeresen semmibe veszed a másik ember szempontjait és határait.
Nézzünk egy egyszerű példát.
Egészséges határ
„Most ezt nem tudom vállalni.”
Az elsőben azt mondod: „Én ezt most nem tudom vállalni.”
Önző működés
„Nem érdekel, neked ez mennyi problémát okoz, én így akarom.”
A másodikban: „Engem nem érdekel, mi van veled, az én akaratom az egyetlen, ami számít.”
Az első lehet egy teljesen egészséges határ. A második már egészen más.
Na, ez már nem ugyanaz.
Határhúzás vagy önzés? Nézzük a hétköznapokat
Mert papíron minden nagyon egyszerű.
A való életben viszont sokkal nehezebb megmondani, hogy éppen magadat véded, vagy tényleg csak magaddal foglalkozol.
„Most nincs időm segíteni.”
Ez önmagában nem önzés.
Lehet, hogy tényleg nincs időd.
Lehet, hogy tele vagy.
Lehet, hogy fáradt vagy.
Lehet, hogy egyszerűen most nem fér bele még egy ember problémája.
Nem kell minden alkalommal rendelkezésre állnod csak azért, mert egyébként szeretsz segíteni.
„Nem szeretném, hogy velem ilyen hangnemben beszélj.”
Ez egy teljesen normális határ.
Nem támadsz.
Nem alázod meg a másikat.
Nem mondod azt, hogy ő egy szörnyű ember.
Csak közlöd:
„Ezt a bánásmódot nem szeretném.”
És ha erre a másik megsértődik?
Attól még lehet, hogy a határod teljesen rendben van. A másik ember reakciója nem mindig bizonyítja, hogy rosszul húztál határt.
„Ma inkább egyedül szeretnék lenni.”
Ez is rendben lehet.
Nem kell ahhoz összeveszned valakivel, hogy szükséged legyen egy kis csendre.
Nem kell ahhoz kiégned, hogy azt mondd:
„Most szeretnék egy kicsit magammal lenni.”
És nem, ettől nem szereted kevésbé a családodat.
Nem vagy rossz anya.
Nem vagy rossz társ.
Nem vagy rossz barát.
Csak van egy szükségleted.
És nézzük a másik oldalt.
„Én nem akarok menni, ezért te sem mész.”
Na, itt már egészen másról beszélünk.
Az teljesen rendben van, ha te nem szeretnél valahova menni.
Mondhatod:
„Én most kihagyom.”
De ha ebből az lesz, hogy:
„Ha én nem megyek, akkor te sem mehetsz!”
akkor már nem a saját határodat véded.
Hanem a másik döntését akarod irányítani.
És ez fontos különbség.
A határ azt mondja
„Én ezt nem vállalom.”
Az önző működés könnyen azt mondja
„Én ezt nem akarom, ezért te sem teheted.”
A legnagyobb csapda: amikor a „nem” után azonnal jön a bűntudat
Talán ez az egész téma legérdekesebb része.
Mert lehet, hogy már tudod, hogy jogod van nemet mondani.
Tudod, hogy nem kell mindig segítened.
Tudod, hogy nem kell mindenkit megmentened.
Tudod, hogy nem kell mindig rendelkezésre állnod.
Aztán mégis kimondod:
„Nem.”
És öt perc múlva már rosszul vagy.
„Lehet, hogy mégis meg kellett volna csinálnom.”
„Szegény, biztos rosszul esett neki.”
„Most biztos csalódott bennem.”
„Miért nem tudtam inkább igent mondani?”
Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra.
Jó tudni
A bűntudat nem mindig azt jelenti, hogy rosszat tettél. Néha csak azt jelenti, hogy valami olyat csinálsz, amihez nem vagy hozzászokva.
Ha eddig mindenkihez alkalmazkodtál, akkor az első határok furcsák lesznek.
Ha eddig minden kérésre igent mondtál, akkor az első „nem” akár rossz érzést is okozhat.
De attól még lehet, hogy szükséged volt rá.
Ha nálad a nemet mondás után rendszeresen beindul ez a belső gyomorgörcs, akkor érdemes elolvasnod:
📖 „Miért van bűntudatod, ha nemet mondasz?”Mert lehet, hogy nem maga a nemet mondás a problémád.
Hanem az, amit megtanultál róla.
„De én nem akarok önző lenni!”
Ezt sokszor hallani.
És teljesen érthető.
Senki nem akar olyan ember lenni, aki csak saját magával foglalkozik.
De van itt egy apró bökkenő.
Az ellenkező véglet sem egészséges.
Az sem jó, ha mindig te engedsz.
Mindig te alkalmazkodsz.
Mindig te mész.
Mindig te segítesz.
Mindig te hallgatsz.
Mindig te nyelsz.
Mindig te érted meg a másikat.
Mindig te mondod: „Semmi baj.”
Miközben belül nagyon is van baj.
Ez nem feltétlenül önzetlenség.
Néha egyszerűen önfeladás.
Az egészséges közép
figyelek rád, de magamat sem hagyom ki a képletből.
És a kettő között van egy egészséges közép.
Miért nyomjuk el ennyire könnyen a saját szükségleteinket?
Mert sok embernek könnyebb megérezni, hogy:
„Anyának mire van szüksége.”
„A párom mit szeretne.”
„A gyereknek mi kell.”
„A kolléga mit vár tőlem.”
„Mit szólnának hozzá?”
Mint azt, hogy:
„Én vajon mit szeretnék?”
És amikor ezt éveken keresztül csinálod, egy idő után már nem is olyan könnyű válaszolni.
Mi esne jól?
Nem tudom.
Mire lenne szükségem?
Nem tudom.
Mit szeretnék?
Mindegy.
Menjünk, csináljuk, oldjuk meg.
Csak közben szépen lassan eltűnik a saját hangod.
Ha ez ismerős, akkor a „Hogyan nyomjuk el szükségleteinket?” című cikked nagyon jól kapcsolódik ehhez a témához.
👉 „Hogyan nyomjuk el szükségleteinket?”Mert a határhúzás sokszor ott kezdődik, hogy egyáltalán észreveszed, hogy neked is van valamire szükséged.
És még valami: a határhúzás nem attól lesz egészséges, hogy szépen mondod
Lehetsz nagyon kedvesen is önfeladó.
És lehet valaki határozott úgy is, hogy közben nem önző.
Nem a hangerő dönti el.
Nem az, hogy mennyire vagy kedves.
Hanem az, hogy mit képviselsz és hogyan bánsz közben a másikkal és saját magaddal.
Például:
„Én ezt most nem tudom vállalni.”
Ez lehet teljesen határozott.
Nem kell utána húsz percig magyarázkodnod.
Nem kell ötvenszer bocsánatot kérned.
Nem kell rögtön felajánlanod valami mást csak azért, hogy ne haragudjanak.
És nem kell a végén még te vigasztald meg a másikat azért, mert te nemet mondtál.
Ez sokaknak nagyon nehéz.
Főleg annak, aki megszokta, hogy mindenki érzéseiért felelősnek érzi magát.
Az asszertív kommunikáció itt jön a képbe
A határhúzás nem azt jelenti, hogy innentől mindenkinek odamondasz mindent.
Nem kell átmenni a másik végletbe.
Nem:
„Mostantól senki nem érdekel, azt csinálok, amit akarok.”
Hanem:
„Tudom, mit szeretnék, és ezt képes vagyok úgy elmondani, hogy közben nem tiporlak el téged.”
Ez az asszertív kommunikáció egyik lényege.
Ha ezt a részt szeretnéd jobban érteni, itt folytathatod:
👉 „Így kommunikálj asszertívan”Mert lehet, hogy nem azzal van bajod, hogy nem tudod, mit szeretnél.
Lehet, hogy egyszerűen nem tudod még hogyan mondd ki úgy, hogy közben ne érezd magad rosszul.
Honnan tudhatod, hogy egészséges határt húzol?
Nem kell hozzá bonyolult teszt.
Tedd fel magadnak ezt a néhány kérdést:
- Tényleg ezt akarom, vagy csak félek nemet mondani?
- Van most erre energiám?
- Ha igent mondok, utána haragudni fogok magamra?
- A saját döntésemet mondom ki, vagy a másikat akarom irányítani?
- Figyelembe veszem a másik érzéseit, miközben magamat sem hagyom figyelmen kívül?
- Azért mondok nemet, mert szükségem van valamire, vagy azért, hogy büntessem a másikat?
Ezek a kérdések sokkal többet elárulnak, mint az, hogy valaki egyszer rád mondta:
„Önző vagy.”
És mi van, ha valaki tényleg önzőnek nevez?
Ne kezdj el rögtön bizonygatni.
Állj meg.
Nézd meg a helyzetet.
Lehet, hogy tényleg átléptél valaki határán.
Ha igen, vállald.
De az is lehet, hogy egyszerűen valaki nem szokta meg, hogy te is nemet mondasz.
Ez két teljesen különböző helyzet.
Ha eddig mindig te oldottad meg, mindig te ugrottál, mindig te alkalmazkodtál, akkor az első változás furcsán hathat a környezetedre.
Lehet, hogy valaki azt mondja:
„Régen nem voltál ilyen.”
És lehet, hogy ebben van valami.
Lehet, hogy tényleg nem voltál ilyen.
Lehet, hogy régen sokkal többször mondtál igent úgy, hogy közben nemet akartál.
Nem kell mindenkitől engedélyt kérned ahhoz, hogy legyenek határaid
Ez talán az egyik legnehezebb része.
Mert szeretnénk úgy határt húzni, hogy a másik azt mondja:
„Persze, teljesen igazad van!”
De nem mindig fogja.
Sőt.
Lehet, hogy lesz, aki megsértődik.
Lehet, hogy lesz, aki vitatkozik.
Lehet, hogy lesz, aki megpróbál bűntudatot kelteni benned.
És lehet, hogy neked ettől még rossz érzésed lesz.
Emlékeztető
A rossz érzés viszont nem mindig azt jelenti, hogy rossz döntést hoztál. Néha csak azt jelenti: „Ez nekem új.”
Határhúzás vagy önzés? Ezt jegyezd meg
Ha csak egyetlen mondatot viszel magaddal ebből a cikkből, legyen ez:
A határhúzás nem azt jelenti, hogy mostantól csak te számítasz. Azt jelenti, hogy végre te is számítasz.
Nem kell választanod aközött, hogy:
vagy mindenki más, vagy te.
Az egészséges határ valahol középen van.
Te is számítasz. A másik is számít.
De egyikőtöknek sem kell közben eltűnnie.
És ha eddig rendszeresen te tűntél el, amikor másoknak szükségük volt valamire, akkor lehet, hogy most nem az a dolgod, hogy még jobban megtanulj alkalmazkodni.
Lehet, hogy éppen azt kell megtanulnod:
hol kezdődsz te.
Ha szeretnéd jobban megérteni, mi zajlik benned
Néha már az is sokat segít, amikor felismered:
„Aha… én mindig ezt csinálom.”
Mindig magyarázkodom.
Mindig meg akarok felelni.
Mindig félek, hogy megharagszanak.
Mindig más szükséglete kerül előre.
Mindig lenyelem, amit valójában mondanék.
Mindig én oldom meg.
És amikor ezeket a visszatérő helyzeteket elkezded észrevenni, már sokkal könnyebb rálátni arra is, mi történik benned egy-egy döntés előtt.
🧭 Belső Iránytű – érzelmi minta felismerő rendszer
Ebben lehet segítségedre a Belső Iránytű.
Nem azt akarja megmondani, hogy mit kell tenned.
Abban segít, hogy a saját leírásaidon, érzéseiden és visszatérő helyzeteiden keresztül jobban ráláss azokra az érzelmi mintákra, amelyek újra és újra megjelennek nálad.
Mert néha nem az a kérdés, hogy:
„Miért nem tudok egyszerűen nemet mondani?”
Hanem ez:
„Miért lett számomra ennyire fontos, hogy mások elégedettek legyenek velem?”
Na, ott már érdemes egy kicsit mélyebbre nézni.
Végül egy kérdés, amit nem biztos, hogy kényelmes lesz megválaszolni
Mi az, amit valójában nem szeretnél, csak eddig nem merted kimondani?
Lehet, hogy pont ott kezdődik egy új határ.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése